A napelemek lefektetésekor alapvető, hogy figyelembe vegyük az éves napállások beesési szögét, hogy kellő hatékonysággal aknázhassuk ki azt. Amikor az ideális napsugár-beesési szögben eléri a fotonokból álló napfény az eszközt, hasznosan elnyelődik a panelek semleges zónájában. Az elektronok helyén üres mezők képződnek, amiket a fotonok pozitív irányba áramoltatnak, míg az elektronokat pont ellenkezőleg a negatív irány felé, és ezáltal jön létre is jön maga az elektromos tér, amit egy külső áramkör hozzákapcsolásával áramoltathatunk az akkumulátorokba, melyek táplálják részben vagy egészben az otthonunk energiaellátási szükségleteit.
Itt el is érkeztünk a mai cikkünk fő tartalmához, hogy ha napelemet választunk akkor melyik a hatékonyabb a monokristályos vagy a polikristályos napelem.
Az egyik legfontosabb különbség a két típus között a napelemfajták eltérő hatásfoka. A monokristályos napelemre kis túlzással kijelenthető, hogy néhány százalékkal jobb hatásfokkal teljesít kb. 16-19 %, mint a polikristályos típus ami körülbelül 14-18% közötti értékre sorolható be. De ahogy a kedves olvasó is érzékelheti, ez elég elenyésző különbség.
Véleményünk szerint az egyik leglényegesebb különbség a kettő között a fény hasznosításának hatásfokában keresendő. A polikritályos napelemeknél előny, hogy a szórt fényt is jól képesek hasznosítani, míg a monokristályos típus esetében a közvetlen napfényt hasznosítja az ami nagyobb hatásfokkal történik, szórt fénnyel kevésbé működik eredményesen.
Ha az árukat nézzük, akkor a gyártási technológiák eltérő megoldásainak köszönhetően a polikristályos típusokról elmondható, hogy az egyszerűbb kivitelezés eredményeként az áruk valamivel kedvezőbb, mint a monokristályos típusnak. Éppen emiatt a hatásfok-ár aránynak köszönhetően itthon lakossági szinten a legelterjedtebb napelem típusnak mondható a polikristályos napelem. Na de hogyan is készülnek?
A polikristály gyártása egy kifinomult öntési eljárással kezdődik. Ekkor a szilíciumot vákuumban hevítik fel olyan mértékben, hogy önthetővé váljon. A felhevített szilíciumot egy speciálisan erre készített grafitformába öntik, ahol kihűtik az anyagot. A lehűlés során az anyag így kikristályosodik, és számos kisméretű kristály jön létre belőle, innen is kapta a nevét. Az így kapott blokkokat szeletekre, majd ezt követően lapokra osztják fel így megkapva a négyzetes alakjukat. Végül egy töltött részt hordanak fel rá, egy hátsó érintkező réteget kap, továbbá a felületi oldalon az áram útját biztosító vezetékeket.
A polikristályoshoz hasonlóan a monokristályos is hevítéssel majd hűtéssel hozzák létre. Miután a szilícium kihűlt, és egy tömbben megdermed, egy nagy egésszé áll össze innen is kapta a „mono”nevét. Az ekkorra megdermedt szilícium rudakat nyolcszög alakú formára vágják, megkapva ez által a későbbi cellák formáját. A nyolcszögletűre csiszolás miatt akár szabad szemmel is megkülönböztethetőek a polikristályos napelemektől, majd ezután vékony korongokra szeletelik őket. Az elkészült korongokat ezt követően megtisztítják, majd kapnak egy barázdás réteget, hogy ne verjék vissza a napnak a sugarait, és ez által hatékonyabban működjenek. A korongok, amik maguk a cellák, ez után kapják meg a pozitív, és negatív töltésű oldalaikat. A töltéseket foszforral, olykor bórral történő szándékos beszennyezéssel hozzák létre a cellákon. Végül vezető csíkokkal látják el őket az energia továbbításáért.
Összességében tehát elmondható, hogy mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai, mivel a monokristályos napelem hatásfoka valamennyivel jobb, hiszen a közvetlen napfény ráesésénél jobban tudja elnyelni azt. A polikristályos napelemek gyártása és ezáltal a piaci ára némileg olcsóbb és a szórt napfényt jobban hasznosítják. Tehát mindenki döntse el maga mire van szüksége és mennyi rá a keret, mi mindkettőt ajánljuk. Amennyiben meghozta a végleges döntést melyikre is lesz szüksége, itt megtalálja a legjobb polikristályos és monokristályos napelemeket.